#Költségvetési Tanács

Vezércsel: miért mondott le Járai?
 

Vezércsel: miért mondott le Járai?

Az Országgyűlés rapid törvényhozási gyakorlatát megszégyenítő gyorsasággal nevezte ki kedd délelőtt Schmitt Pál köztársasági elnök a Költségvetési Tanács (KT) elnökének Kovács Árpádot, aki 1997 és 2009 között, csaknem három kormányzati cikluson át az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke volt.

HVG HVG

Kovács Árpád: nem a pénz miatt lenne fontos az IMF-megállapodás
 

Kovács Árpád: nem a pénz miatt lenne fontos az IMF-megállapodás

A Költségvetési Tanács korrekt és független működése feltétlenül bizalomnövelő tényező, növeli az ország iránti bizalmat - mondta a Költségvetési Tanács kedden kinevezett új elnöke, az Állami Számvevőszék korábbi vezetője. Kovács Árpád nagyon fontosnak tartja, hogy Magyarország megkösse a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a tervezett megállapodást. Nem elsősorban a pénz miatt, hanem azért, mert az megerősíti az ország finanszírozhatóságát, egyfajta jelzés lesz a pénzpiacok felé - emelte ki.

MTI MTI


Kopits: Orbán még visszaléphetne a harctól
 

Kopits: Orbán még visszaléphetne a harctól

Argentínához és Venezuelához hasonlítja Kopits György, a Költségvetési Tanács volt elnöke a magyar gazdaságban történteket a Wall Street Journal véleményoldalán közölt írásában. A közgazdász szerint azonban még nincs késő, Orbán még mindig elállhat a "veszélyes kísérletétől".

hvg.hu hvg.hu

Mégis távozik Járai Zsigmond a KT éléről
 

Mégis távozik Járai Zsigmond a KT éléről

Lemondott tisztségéről Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke. Utódja Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke lett. A VG.hu már a múlt héten írt Járai távozásáról, akkor az MNB részéről cáfolták a hírt. Járai egyből közölte, hogy szükség lehet a költségvetés további korrekciójára.

MTI MTI


 

"Olyan hajóban ülünk, amiből a kormány kidobta a GPS-t"

A jövő évi büdzsé intézményesített hazugság, hiszen minden szám rossz benne, és ezt a kormány hivatalosan el is ismeri - mondta a hvg.hu-nak Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest vezetője. A Költségvetési Tanács tavaly megszüntetett titkárságának volt főigazgatója szerint tragikus, amit a kormánypárt és a kabinet a költségvetéssel művel. Gyakorlatilag törvényen kívüli állapot van, és egy olyan hajóban ülünk, amiből a kormány kidobta a GPS-t.

Máriás Leonárd Máriás Leonárd

Újabb kiigazításokra is szükség lehet Járaiék szerint
 

Újabb kiigazításokra is szükség lehet Járaiék szerint

A Költségvetési Tanács (KT) egyhangúlag egyetértett a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat módosításának szükségességével és a javasolt 320 milliárd forint összegű kiigazítással - közölte Járai Zsigmond elnök hétfőn azt követően, hogy a testület rendkívüli ülésen megtárgyalta a kormány módosító javaslatait. A beszámolóból kiderül, hogy a KT már több olyan részletet is ismer a költségvetés átírásáról - például a kamatkockázati tartalék növelését illetően -, amelyről eddig nem semmilyen nyilvános információ sem látott napvilágot.

MTI MTI

Módosítanák a Költségvetési Tanács vétójogát
 

Módosítanák a Költségvetési Tanács vétójogát

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága keddi ülésén módosító javaslatot készített a pénzügyi stabilitási törvényhez, amelyben finomította a Költségvetési Tanács vétójogát. Rogán Antal bizottsági elnök azzal indokolta a tanácsnak ezt a jogosítványát, hogy az alaptörvénnyel ellentétben álló költségvetés esetén a tanács kvázi alkotmánybíróságként jár el.

MTI MTI

Járai: vészforgatókönyv nincs
 

Járai: vészforgatókönyv nincs

Elérhetőek a költségvetési célok, ugyanakkor jelentős kockázatokat is tartalmaz a jövő évi büdzsé - mondta Járai Zsigmond a 49. Közgazdász-vándorgyűlésen. A Költségvetési Tanács elnöke ezért azt javasolta a kormánynak, hogy növelje tovább az adóbevételeket és a költségvetés tartalékait.

hvg.hu hvg.hu



Kisebb növekedéssel számol a kormány
 

Kisebb növekedéssel számol a kormány

Pénteken kapja meg a Költségvetési Tanács a jövő évi büdzsé tervezetét. Egyelőre annyit tudni, 2,5 százalék lesz a hiány, és két százalékos növekedéssel számol a kormány. Elemzők szerint a kisebb növekedés miatt nagyjából 300 milliárdos lyukat kell jövőre befoltoznia a kormánynak - közölte az InfoRádió.

hvg.hu hvg.hu

 

"Ősellenség csak idén tavasszal lett" - interjú Oblath Gáborral

Az államadósság elleni ádáz küzdelem alapvetően kommunikációs ügy – mondja Oblath Gábor, a Költségvetési Tanács egykori tagja, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa, aki szerint az adósság csupán azt követően került a célkeresztbe, hogy Matolcsy György „új gazdaságpolitikájáról” kiderült, nem jelentkeznek a pozitív hatásai. Oblath szerint az ország 2012-ben fájdalmas kiigazítás elé néz, mert a 2,5 százalékos deficitcélhoz ragaszkodni kell, a devizahiteleseket sújtó árfolyamproblémát pedig egy mély levegőt véve a jegybank devizatartalékait is bevonva kéne megoldani.


Költségvetés: puhuló ígéretek, fenyegető adóemelés
 

Költségvetés: puhuló ígéretek, fenyegető adóemelés

Ha nem szigorítják érdemben a rokkantnyugdíjazás és az előrehozott, illetve korkedvezményes nyugdíjazás szabályait, úgy a kormány terveiben szereplő egyenlegjavítási célok teljesíthetetlenek lesznek az eddig vázolt intézkedésekkel – derül ki Költségvetési Felelősség Intézet Budapest (KFIB) friss tanulmányából, amely a kormány munkaerőpiacot, szociális ellátó rendszert és nyugdíjrendszert érintő intézkedéseit vette górcső alá.

hvg.hu hvg.hu

Simor: függetlenül kell működnie a Költségvetési Tanácsnak
 

Simor: függetlenül kell működnie a Költségvetési Tanácsnak

Simor András úgy véli, rendkívül erős jogosítványokat ad az Alaptörvény a Költségvetési Tanácsnak (KT), olyanokat, amelyeknél erősebbeket nehéz elképzelni. A jegybank elnöke szerint ezt a tanácsnak független, átlátható és célszerű működéssel, szakmailag megalapozott véleménynyilvánítással kell megszolgálnia.

MTI MTI

Járai szerint jó irányba halad a magyar gazdaság
 

Járai szerint jó irányba halad a magyar gazdaság

Járai Zsigmond szerint jó irányba halad a magyar gazdaság. A Költségvetési Tanács elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által szervezett konferencián beszélt, és azt is mondta: beindult a növekedés, heroikus munkát végzett a magyar kormány.

MTI MTI


Járai szerint a piac kezd hinni Magyarországban
 

Járai szerint a piac kezd hinni Magyarországban

Járai Zsigmond a piac kezdi elhinni, hogy Magyarország jó irányba halad, a piaci ítélet kezd közelíteni a realitásokhoz, a tényleges adósságcsökkenés pedig kezdi meggyőzni a befektetőket arról, hogy Magyarország biztonságosabb mint amire számítottak.

MTI MTI

Origo: 470 milliót költenek a Parlament díszkivilágítására
 

Origo: 470 milliót költenek a Parlament díszkivilágítására

Az Origo szerint eredetileg a költségvetés átláthatóságának erősítésére, az új törvények hatástanulmányaira, "beárazására" szánták azt a 470 millió forintot, amit most a Parlament díszkivilágítására költenek; a korábbi Költségvetési Tanács megtakarításai ugyanis az Országgyűlés Hivatalához kerültek.

Origo Origo